Összes bejegyzése

Akár egy filmcím is lehetne, egy egész estés mozi, amelynek a végén mindenki boldogan áll fel a kanapéról, és rémálmok nélküli szundításba kezd utána. Legalábbis azt hiszem, egy Erasmus máshogy nem érhet véget.

A mai bejegyzésben néhány olyan témakörről lesz szó, amelyről sokan érdeklődtetek, így ma egy kis kérdezz-felelekben ezekre válaszolok.

Kedden bejelentették az első krétai koronavírusos esetet, ami abban a városban ütötte fel a fejét, ahol én is vagyok.

Heraklion

2020.03.11

Jelenlegi lakóhelyem központja a Lion's Square, és a heraklioni emberek nagytemploma a tér közepén álló Lion's Fountain, ide vezet minden út, minden találkozó innen indul, felmerült bennem, vajon véletlen-e, hogy a város neve HerakLION ?!

Mióta az eszemet tudom, Görögország az az ország, amelynek mindig biztos helye volt a bakancslistámon. Nézegettem a képeket, videokat, és mindig azt éreztem: ide el kell jutnom. Hihetetlen, hogy most nem csak eljutottam ide, hanem 5 hónapig betekintést nyerhetek az igazi görög életérzésbe.

Ismét billentyűzetet ragadok, és az újabb mobilitási projekt alatt szerzett élményeim mellett igyekszem hasznos információkkal is szolgálni azoknak, akik esetleg gondolkodnak ezeken a projekteken. Számomra is hatalmas segítség volt anno, amikor belebotlottam mindenféle blogba és beszámolóba, amelyek segítségével valamelyest belekukkanthattam az...

© 2020 Fige Hajnalka, CRE(a)TE memories
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el